[ Pobierz całość w formacie PDF ]

szorosan zárva maradt. - Én már megtanultam, hogy mindenre azt
mondjam: ,Ja, Vater" és  Nein, Vater" közben, pedig teszem, ami
jólesik.
Horst fogadása többé szóba se került. S amikor a gong szavára leértek
az ebédlQbe, az étkezés elQtt már csak rövid bemutatkozásra futotta.
Az asztal ezúttal is olyan ünnepélyes díszt öltött, mint Joyék
érkezésekor, az ülésrendet azonban most megváltoztatták. Horst ült apja
jobbján, Stephen pedig a balján, aztán Joy és Anne következett. Joy a
kislány félig tanácstalan, félig tiltakozó pillantását látva fölcserélte a
helyeket, és Anne-t kettejük közé ültette. Bertha a homlokát ráncolta.
Anne az asztalon át, kutató pillantást vetett Horstra.
- Ugye, te vagy az én új nagybácsim?
Horst elhajoló mosolyát a lelkesedéstQl sugárzó gyermekarcra
villantotta:
- Igen. Én a te új nagybácsid vagyok.
- Most akkor van egy nagybácsim meg egy nagy unokatestvérem. De
szeretném, ha volna egy kis unokatestvérem is, akivel játszhatnék. Nincs
neked olyan kislányod, mint én vagyok?
- Horst nagybátyádnak nincsenek gyermekei - válaszolta Bertha bátyja
helyett.
Stephen Joyra pillantott, s az asszony, figyelmeztetQen a kislány térdére
tette a kezét.
Anne kuncogva nézett apja-anyja arcába, majd kissé hangosan
odasúgta Joynak:
- Hogy hívhatnak egy nagybácsit Horse*-nak?
*Ló - angol
Mindenki úgy tett, mintha mit se hallott volna. Hess bort töltött a
poharakba.
- Isten hozott benneteket! - szólt Horst Joyra és Stephenre emelve
poharát.
Joy megköszönte az üdvözlést. Stephen egy szót se szólt.
A két testvér tekintete keresztezte egymást; Joy egyikrQl a másikra
nézett: meglepetéssel látta, mennyire elütök a vonásaik. Horst egészen az
apjára ütött, ilyen lehetett valaha az öregember arca, míg az évek el nem
mosták vonásai egykori élességét, párnát rakva csontjaira. Csinos arc,
makacs áll, széles állkapocs, jól formált orr, vastag, a sqrq fekete haj felé
ívelQ szemöldök. A bozontos szemöldök alatt sötét, élénk tekintetq szem
csillogott; s ha nevetett, kemény vonású szájából kivillantak egyenletes
fogai. Joy pillantása Horstról az apára, majd onnét a nagyapa arcképére
vándorolt, és a három arcból kiolvasta, hogyan öröklQdött,
hamisítatlanul, három nemzedéken át a von Muhler-vér. Bertha arcában
keveredtek a szülQk vonásai, míg Stephen és Hans az anyára ütött, és így
olyan volt ez a családi együttes, mintha a természet vele kívánta volna az
öröklQdés szeszélyeit igazolni.
Horstnak még a hangja is az apjáéhoz hasonlított: egy nemzedékkel
fiatalabb, mély zengésq, erQs hang. Férfiasság áradt belQle, és Joy ezt
nem találta kellemetlennek. Horst kápráztató mosolyával most feléje
fordult.
- És neked hogy tetszik az új otthonod?
- Minden nagyon szép, és ez a hónap igazán gyönyörq volt. Mindenki
olyan kedves hozzánk. Már mondtam Stephennek. jobb lesz, ha
hazamegyünk, mielQtt még lejáratjuk magunkat.
- Haza? - Horst szeme összeszqkült, mosolya azonban nem változott. -
De hiszen itt van a ti hazátok.
- Hát akkor mi azok közé a szerencsések közé tartozunk, akiknek két
hazájuk van.
Horst Joyra emelte poharát:
- Isten hozott hát, új családtagunk. Mondhatom, Stephennek rendkívül
jó ízlése van.
Joy egy árnyalatnyira eltúlozva meghajolt:
- Kár, hogy nincs itt az apám, mert Q most ugyanezt mondaná énrólam.
Anne feje fölött Stephenre pillantott; a férfi szemében valami
érthetetlen kifejezést látott, s egy másodpercre átvillant rajta: talán
olyasmit mondott, amivel megbántotta.
Anne az asztalra dQlve cinkosán odasúgta Horstnak:
- Anyu meg én ajándékot hoztunk neked. Horst hasonlóképpen
suttogva válaszolta:
- Én is hoztam neked.
Anne már félig lecsúszott a székérQl:
- Hozzam le, anyu?
De Bertha éles hangon rászólt:
- Maradj a helyeden, Anna!
Anne duzzogva visszakapaszkodott a székre. Tqrte, hogy a szalvétát
nyakába kössék, aztán Berthára nézett.
- Anyu mindig hozzáteszi,  kérlek, Anne".
Horstból kirobbant a nevetés, fölvette kanalát, és a leveshez látott.
Föl se nézett, amíg Elsa el nem vette elQle az üres tányért. Pillantása
akkor Joyról Stephenre siklott. Fürkészve nézett öccsére.
- Megváltoztál. Meg se ismertelek volna.
- Én viszont bárhol fölismertelek volna - válaszolta Stephen hqvösen.
Horst szépen manikqrözött ujjai közt ide-oda forgatta a poharát.
- Kétségtelenül megváltoztál. Te nem így látod, atyám?
- FelnQtt férfi - válaszolta az öreg Muhler nyomatékosan.
- Jól mondod. De egészen más ember lett belQle, mint ahogy
elképzeltem.
Bertha szólt közbe:
- MegerQsödött, annyi bizonyos. Sose hittem volna, hogy így
megférfiasodik. Olyan törékeny gyerek volt.
- A von Muhler-vér - hangzott az apai kinyilatkoztatás -, a von Muhler- [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]
  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • akte20.pev.pl